Pillantás a Maszk mögé
Az apró termetű Jack
Russell-t elnézve könnyen érzéki csalódás áldozatai lehetünk. A tiszta,
értelemtől szikrázó tekintetű, formás testű, fehér alapon fekete, vagy
barna foltos „kutyuli” sokak szemében, mutatós társasági kutya, rosszabb
esetben dédelgetni való öleb. E téves kép kialakulásához és ezáltal a
fajta hirtelen kirobbanó népszerűségéhez – akaratlanul bár – de a film-
és reklámkészítők is hozzájárultak, mivel ideális „kutya partnert”
láttak benne. Bár tenyésztése az 1800-as években kezdődött, közel 200
évet kellett várni arra, hogy a Nemzetközi Kinológiai Szövetség
hivatalosan elismerje önálló fajtaként. Szülőatyja, az 1975-ös születésű
Russell tiszteletes büszke lehet munkájára. A Jack Russell terrier 200
év távlatában is ízig-vérig terrier maradt, aki végtelenül bátor,
nevetnivalóan bohókás, bájosan szeretetreméltó, hihetetlenül energikus
és fáradhatatlanul konok.
Az Angolok mindig találtak valamilyen
ürügyet egy új terrier fajta kitenyésztésére. Nem volt ez másképp a Jack
Russell esetében sem. A tiszteletes, aki állítólag maga is szenvedélyes
vadász és lovas volt, olyan kutyát szeretett volna megalkotni, mely
képes lépést tartani a foxival, ugyanakkor kellőképp elszánt és erős,
hogy az üldözés után sikeresen szálljon harcba a vörös ravaszdival föld
alatti kotorékában. Bár a Jack Russell valóban hihetetlen
állóképességgel rendelkezik, a fajtát tartó, gyakorló lovasok állítása
ezzel ellentétes. Szerintük átlagos teljesítőképessége 10 km körül
mozog, ennél hosszabb távon már nem tartanak lépést a lovakkal. Ez
elhihető, hiszen hosszúkás testfelépítésük, rövidebb lábaik inkább az
üregekben válnak előnyükre, mint maratonfutáskor. Az ellentmondást
logikusan hidalja át az a nézet, miszerint lovas vadászatok alkalmával a
hajsza során a Jack Russell lovaglótáskában utazott, és csupán a
helyszínre érve küldték bevetésre. Nehéz eldönteni, kinek is van igaza,
mindenesetre 25-30 cm magas, 5-6 kilós testalkata valóban inkább
„táskakompatibilis”, ezért ez utóbbi verzió tűnik hitelesnek.
A vadászat mellett további haszna is
volt az apró termetű terreiernek, mégpedig a lovak abrakát dézsmáló
patkány és egér horda fékentartása. A Jack Russel ugyanis – terrierhez
méltón – a rágcsálók esküdt ellensége. Ez az ösztön a mai napig oly
erősen él bennük, hogy még az egyébként kedvencként tartott ebek is
teljesen tűzbe jönnek, amint szagot fognak és ha lehetőségük nyílik rá,
mihamarabb likvidálják a kártevőt, ezért erdőn, mezőn történő
sétáltatásukkor fokozott figyelem szükséges.
A fajta magyarországi helyzete egyenlőre
eléggé kiforratlan. A rendelkezésre álló, szűkös tenyészállomány miatt
az itthoni kutyák meglehetősen heterogén jelleget mutatnak. Ráadásul,
mivel relatív fiatal fajtáról van szó, a kiállításokon sincs még
kialakult követelményrendszer, mely lefektethetné a tudatos és gondos
tenyésztői munka irányvonalát. Sajnos az is előfordul, hogy sima szőrű
foxterrier és - az igen közeli rokon – Parson Russell terrier
kereszteződések jönnek létre, mely végképp nem válik hasznára és csak
nehezíti a helyzetet. Ami ennél is ilyesztőbb, hogy ez a jelenség
korántsem véletlen. A Jack Russell divat szelében vitorlát bontó
„hamisítók” sajnos előszeretettel árulják kétes eredetű almaikat a hozzá
nem értő laikusoknak. Örvendetes azonban, hogy a fajta elkötelezett
hazai hívei között szerveződni látszik egy kicsiny mag, mely stabil
kiindulópontja lehet a magyarországi Jack Russell tenyésztésnek.
A kellő körültekintéssel választott
tenyésztő és a megfelelő kiskutya csak az első lépés a Jack Russell-el
való problémamentes együttéléshez vezető hosszú úton. Mivel ez a pöttöm
jószág tipikus terrier jellemvonásokkal bír, mindenki alaposan fontolja
meg, mielőtt belevág tartásába. Egy „terrieres gazdi” mindenekelőtt
türelmes, nagyon türelmes. Enélkül ugyanis néhány nap, vagy hét alatt
pokollá teheti életét ez a miniatűr energiabomba. A Jack Russell ugyanis
igencsak konok kis jószág. Mialatt minden bájával igyekszik elaltatni
gazdáját, szinte egyetlen adandó alkalmat sem hagy ki, ha saját
akaratának érvényesítéséről van szó. Éppen ezért a birkatürelem mellett
sziklaszilárd következetesség szükséges neveléséhez, melyre leginkább a
fegyelem, más szóval tekintélytisztelet kialakításakor lesz szükségünk,
mely nem hiányozhat a Jack Russell életéből. Enélkül pillanatok alatt
mancsába ragadja az irányítást és felülkerekedik önálló, magabiztos
lénye, melyet azután igen nehéz ismét normális mederbe terelni. A
fegyelmezést persze amolyan „terrieresre” kell venni. Bár a Jack Russell
apró testében hatalmas öntudat lakozik, lelkében talán még annál is
nagyobb szív dobog és képes teljesen ráhangolódni gazdájára, ezért
nevelése során a durvaságot, gorombaságot el kell kerülni. Terrieres
konokságát, akaratosságát amúgy sem lehet kinevelni belőle, vagy ha
mégis megtörjük, akkor egy életre tönkre tettük kutyánkat. Ehelyett sok
játékkal és kellő motivációval jelentős sikereket érhetünk el nála.
Természetesen a Jack Russell terrier nem fogja hagyni, hogy a világ
legjobb kutyakiképzőinek gondoljuk magunkat, de hát a terrier tartás már
csak ilyen mesterség… Nem baj, ha hívásra visszatérő kutyánk nem
szabályosan, velünk szemben jelentkezik, a lényeg, hogy hallgat a hívó
szóra. Akkor sem vetnek ránk követ, ha pórázon vezetve nem szorosan
igazodik és feszes ügetésével időnként kissé előre siet, a cél, hogy
normálisan viselkedjen. Ilyen és ehhez hasonló kisebb-nagyobb
kompromisszumokat meg kell kötni, ha egy ilyen önálló kis fickó gazdái
akarunk válni.
A terrier fegyelmezés lényege leginkább
egy olyan kontroll kialakítása, melynek segítségével mindig (de
lehetőség szerint legtöbbször) irányításunk alatt tarthatjuk kutyánkat.
Ehhez persze állandó figyelem, „előre gondolkodás” is szükségeltetik,
azaz agyban lehetőleg előtte kell járnunk pár lépéssel, tudnunk kell,
kutyánk mire-hogyan reagál, hogy egy adott szituáció megfelelő
pillanatában kiadott vezényszóval, idejében megelőzzük. Mindez nem kis
szellemi kihívást jelent, de ez nem is csoda egy olyan értelmes és
állhatatos kutya esetében, mint a Jack Russell.
A klasszikus értelemben vett fegyelmező
gyakorlatsor amúgy sem jelent igazi kihívást a Jack Russell számára.
Szellemi képességeit nem veszi túlzottan igénybe, ezért a folyamatos
ismétléseket egyhamar elunja. Nagyszerű alternatívát kínál azonban a
kutyakiképzés felé orientálódó Jack Russell tulajdonosoknak az agility.
Ebben a sportban megvan mindaz, amiben egy eredeti foglalkozásától
megfosztott terrier igazi örömét lelheti: kihívás, változatosság és
futás, futás, futás…
Mozgásigényük már-már zavarbaejtő.
Fáradhatatlanul képesek akár 3-4 órát is rohangászni. Ezt is
mindenképpen szem előtt kell tartania annak, aki Jack Russell terriert
választ magának. A napi szükséges mozgásadag, végrehajtandó feladatok,
játékos foglalkozás nélkül hamar megtalálja a módját, hogy a benne
tomboló energiát a maga módján vezesse le, melynek legtöbbször a lakás,
bútorok, tapéta, de előbb-utóbb a gazda idegei látják kárát.
Terrierről lévén szó, meg kell említeni a
szocializáció fontosságát is. Sok kistestű kutyát tartó gazda elköveti
azt a hibát, hogy túlzott féltésből nem engedik nagyobb ebek közelébe
kutyájukat, ez azonban a Jack Russell esetében igen komoly problémák
forrásává válhat a későbbiekben. A fiatal korában megfelelő szociális
tapasztalatokkal felvértezett kis terrier ügyesen elboldogul a nagyok
világában. Barátságos és vidám lénye segít oldani az esetleges
konfliktusokat. Ellenben ingerszegény környezetben felnőve,
veleszületett bátorságából és öntudatos lényéből fakadóan, úton-útfélen
beleköthet minden lehetséges riválisba akkor is, ha az netán
kétszer-háromszor nagyobb nála.
Ennyi nehézség mellett szót kell ejteni a
Jack Russell terrier tartás napfényes oldaláról is. A Jack Russell bár
kis termetű eb, robosztus és könnyen gondozható. Sima, vagy drótszőrű,
illetve a kettő átmenetét megtestesítő, ún. tört szőrű bundája nem
igényel különösebb ápolást, minimális erőfeszítéssel tisztán tartható.
Méretéből adódóan pedig a családot sem eszi ki a vagyonából.
Az eddigiek olvasatában sokakban
fölmerülhet a kérdés: ennyire problémás ez a kis kutya? Megmondom
őszintén nem volt véletlen, hogy írásomban igyekeztem felhívni a
figyelmet a Jack Russell tartás nehézségeire. Úgy gondolom és ezzel nem
vagyok egyedül, hogy nem mindenki alkalmas e nagyszerű fajta gazdájává
válni. Ha egyesek mindezek hatására elpártoltak a fajtától, helyesen
döntöttek. Önmagukat és kutyájukat is megkímélték egy „viharos
kapcsolattól”, melyből mindkét fél csak vesztesen kerülhet ki. Ellenben
azok, akiket a leírtak nem tántorítottak el, hanem szem előtt tartva a
jó szándékú tanácsokat, kielégítik a Jack Russell szellemi, és fizikai
igényeit, valamint meg tudnak felelni az általa támasztott magas
követelményeknek, cserébe egy vonzó külsejű, rendkívül intelligens,
hallatlan bájjal megáldott, vidám mókamesterrel lesznek gazdagabbak, aki
nemcsak szőrzetével, hanem párját ritkító jellemével is beragyogja a
hétköznapok szürkeségét.
Balaskó Norbert
Kutya Szövetség, 2004. november
