Pillantás a Maszk mögé

Az apró termetű Jack Russell-t elnézve könnyen érzéki csalódás áldozatai lehetünk. A tiszta, értelemtől szikrázó tekintetű, formás testű, fehér alapon fekete, vagy barna foltos „kutyuli” sokak szemében, mutatós társasági kutya, rosszabb esetben dédelgetni való öleb. E téves kép kialakulásához és ezáltal a fajta hirtelen kirobbanó népszerűségéhez – akaratlanul bár – de a film- és reklámkészítők is hozzájárultak, mivel ideális „kutya partnert” láttak benne. Bár tenyésztése az 1800-as években kezdődött, közel 200 évet kellett várni arra, hogy a Nemzetközi Kinológiai Szövetség hivatalosan elismerje önálló fajtaként. Szülőatyja, az 1975-ös születésű Russell tiszteletes büszke lehet munkájára. A Jack Russell terrier 200 év távlatában is ízig-vérig terrier maradt, aki végtelenül bátor, nevetnivalóan bohókás, bájosan szeretetreméltó, hihetetlenül energikus és fáradhatatlanul konok.

Az Angolok mindig találtak valamilyen ürügyet egy új terrier fajta kitenyésztésére. Nem volt ez másképp a Jack Russell esetében sem. A tiszteletes, aki állítólag maga is szenvedélyes vadász és lovas volt, olyan kutyát szeretett volna megalkotni, mely képes lépést tartani a foxival, ugyanakkor kellőképp elszánt és erős, hogy az üldözés után sikeresen szálljon harcba a vörös ravaszdival föld alatti kotorékában. Bár a Jack Russell valóban hihetetlen állóképességgel rendelkezik, a fajtát tartó, gyakorló lovasok állítása ezzel ellentétes. Szerintük átlagos teljesítőképessége 10 km körül mozog, ennél hosszabb távon már nem tartanak lépést a lovakkal. Ez elhihető, hiszen hosszúkás testfelépítésük, rövidebb lábaik inkább az üregekben válnak előnyükre, mint maratonfutáskor. Az ellentmondást logikusan hidalja át az a nézet, miszerint lovas vadászatok alkalmával a hajsza során a Jack Russell lovaglótáskában utazott, és csupán a helyszínre érve küldték bevetésre. Nehéz eldönteni, kinek is van igaza, mindenesetre 25-30 cm magas, 5-6 kilós testalkata valóban inkább „táskakompatibilis”, ezért ez utóbbi verzió tűnik hitelesnek.

A vadászat mellett további haszna is volt az apró termetű terreiernek, mégpedig a lovak abrakát dézsmáló patkány és egér horda fékentartása. A Jack Russel ugyanis  – terrierhez méltón – a rágcsálók esküdt ellensége. Ez az ösztön a mai napig oly erősen él bennük, hogy még az egyébként kedvencként tartott ebek is teljesen tűzbe jönnek,  amint szagot fognak és ha lehetőségük nyílik rá, mihamarabb likvidálják a kártevőt, ezért erdőn, mezőn történő sétáltatásukkor fokozott figyelem szükséges.

A fajta magyarországi helyzete egyenlőre eléggé kiforratlan. A rendelkezésre álló, szűkös tenyészállomány miatt az itthoni kutyák meglehetősen heterogén jelleget mutatnak. Ráadásul, mivel relatív fiatal fajtáról van szó, a kiállításokon sincs még kialakult követelményrendszer, mely lefektethetné a tudatos és gondos tenyésztői munka irányvonalát. Sajnos az is előfordul, hogy sima szőrű foxterrier és  - az igen közeli rokon – Parson Russell terrier kereszteződések jönnek létre, mely végképp nem válik hasznára és csak nehezíti a helyzetet. Ami ennél is ilyesztőbb, hogy ez a jelenség korántsem véletlen. A Jack Russell divat szelében vitorlát bontó „hamisítók” sajnos előszeretettel árulják kétes eredetű almaikat a hozzá nem értő laikusoknak. Örvendetes azonban, hogy a fajta elkötelezett hazai hívei között szerveződni látszik egy kicsiny mag, mely stabil kiindulópontja lehet a magyarországi Jack Russell tenyésztésnek.

A kellő körültekintéssel választott tenyésztő és a megfelelő kiskutya csak az első lépés a Jack Russell-el való problémamentes együttéléshez vezető hosszú úton. Mivel ez a pöttöm jószág tipikus terrier jellemvonásokkal bír, mindenki alaposan fontolja meg, mielőtt belevág tartásába. Egy „terrieres gazdi” mindenekelőtt türelmes, nagyon türelmes. Enélkül ugyanis néhány nap, vagy hét alatt pokollá teheti életét ez a miniatűr energiabomba. A Jack Russell ugyanis igencsak konok kis jószág. Mialatt minden bájával igyekszik elaltatni gazdáját, szinte egyetlen adandó alkalmat sem hagy ki, ha saját akaratának érvényesítéséről van szó. Éppen ezért a birkatürelem mellett sziklaszilárd következetesség szükséges neveléséhez, melyre leginkább a fegyelem, más szóval tekintélytisztelet kialakításakor lesz szükségünk, mely nem hiányozhat a Jack Russell életéből. Enélkül pillanatok alatt mancsába ragadja az irányítást és felülkerekedik önálló, magabiztos lénye, melyet azután igen nehéz ismét normális mederbe terelni. A fegyelmezést persze amolyan „terrieresre” kell venni. Bár a Jack Russell apró testében hatalmas öntudat lakozik, lelkében talán még annál is nagyobb szív dobog és képes teljesen ráhangolódni gazdájára, ezért nevelése során a durvaságot, gorombaságot el kell kerülni. Terrieres konokságát, akaratosságát amúgy sem lehet kinevelni belőle, vagy ha mégis megtörjük, akkor egy életre tönkre tettük kutyánkat. Ehelyett sok játékkal és kellő motivációval jelentős sikereket érhetünk el nála. Természetesen  a Jack Russell terrier nem fogja hagyni, hogy a világ legjobb kutyakiképzőinek gondoljuk magunkat, de hát a terrier tartás már csak ilyen mesterség… Nem baj, ha hívásra visszatérő kutyánk nem szabályosan, velünk szemben jelentkezik, a lényeg, hogy hallgat a hívó szóra. Akkor sem vetnek ránk követ, ha pórázon vezetve nem szorosan igazodik és feszes ügetésével időnként kissé előre siet, a cél, hogy normálisan viselkedjen. Ilyen és ehhez hasonló kisebb-nagyobb kompromisszumokat meg kell kötni, ha egy ilyen önálló kis fickó gazdái akarunk válni.

A terrier fegyelmezés lényege leginkább egy olyan kontroll kialakítása, melynek segítségével mindig (de lehetőség szerint legtöbbször) irányításunk alatt tarthatjuk kutyánkat. Ehhez persze állandó figyelem, „előre gondolkodás” is szükségeltetik, azaz agyban lehetőleg előtte kell járnunk pár lépéssel, tudnunk kell, kutyánk mire-hogyan reagál, hogy egy adott szituáció megfelelő pillanatában kiadott vezényszóval, idejében megelőzzük. Mindez nem kis szellemi kihívást jelent, de ez nem is csoda egy olyan értelmes és állhatatos kutya esetében, mint a Jack Russell.

A klasszikus értelemben vett fegyelmező gyakorlatsor amúgy sem jelent igazi kihívást a Jack Russell számára. Szellemi képességeit nem veszi túlzottan igénybe, ezért a folyamatos ismétléseket egyhamar elunja. Nagyszerű alternatívát kínál azonban a kutyakiképzés felé orientálódó Jack Russell tulajdonosoknak az agility. Ebben a sportban megvan mindaz, amiben egy eredeti foglalkozásától megfosztott terrier igazi örömét lelheti: kihívás, változatosság és futás, futás, futás…

Mozgásigényük már-már zavarbaejtő. Fáradhatatlanul képesek akár 3-4 órát is rohangászni. Ezt is mindenképpen szem előtt kell tartania annak, aki Jack Russell terriert választ magának. A napi szükséges mozgásadag, végrehajtandó feladatok, játékos foglalkozás nélkül hamar megtalálja a módját, hogy a benne tomboló energiát a maga módján vezesse le, melynek legtöbbször a lakás, bútorok, tapéta, de előbb-utóbb a gazda idegei látják kárát.

Terrierről lévén szó, meg kell említeni a szocializáció fontosságát is. Sok kistestű kutyát tartó gazda elköveti azt a hibát, hogy túlzott féltésből nem engedik nagyobb ebek közelébe kutyájukat, ez azonban a Jack Russell esetében igen komoly problémák forrásává válhat a későbbiekben. A fiatal korában megfelelő szociális tapasztalatokkal felvértezett kis terrier ügyesen elboldogul a nagyok világában. Barátságos és vidám lénye segít oldani az esetleges konfliktusokat. Ellenben ingerszegény környezetben felnőve, veleszületett bátorságából és öntudatos lényéből fakadóan, úton-útfélen beleköthet minden lehetséges riválisba akkor is, ha az netán kétszer-háromszor nagyobb nála.

Ennyi nehézség mellett szót kell ejteni a Jack Russell terrier tartás napfényes oldaláról is. A Jack Russell bár kis termetű eb, robosztus és könnyen gondozható. Sima, vagy drótszőrű, illetve a kettő átmenetét megtestesítő, ún. tört szőrű bundája nem igényel különösebb ápolást, minimális erőfeszítéssel tisztán tartható. Méretéből adódóan pedig a családot sem eszi ki a vagyonából.

Az eddigiek olvasatában sokakban fölmerülhet a kérdés: ennyire problémás ez a kis kutya? Megmondom őszintén nem volt véletlen, hogy írásomban igyekeztem felhívni a figyelmet a Jack Russell tartás nehézségeire. Úgy gondolom és ezzel nem vagyok egyedül, hogy nem mindenki alkalmas e nagyszerű fajta gazdájává válni. Ha egyesek mindezek hatására elpártoltak a fajtától, helyesen döntöttek. Önmagukat és kutyájukat is megkímélték egy „viharos kapcsolattól”, melyből mindkét fél csak vesztesen kerülhet ki. Ellenben azok, akiket a leírtak nem tántorítottak el, hanem szem előtt tartva a jó szándékú tanácsokat, kielégítik a Jack Russell szellemi, és fizikai igényeit, valamint meg tudnak felelni az általa támasztott magas követelményeknek, cserébe egy vonzó külsejű, rendkívül intelligens, hallatlan bájjal megáldott, vidám mókamesterrel lesznek gazdagabbak, aki nemcsak szőrzetével, hanem párját ritkító jellemével is beragyogja a hétköznapok szürkeségét.

Balaskó Norbert

Kutya Szövetség, 2004. november